A Naprendszer legszélén található parányi Plútó, illetve a Kuiper-övet alkotó több millió kisebb égitest.
   A Naprendszernek ebbe a térségébe nem sok jut el a Nap melegéből, ezért nagyrészt jég alkotja. A bolygók kialakulása során a nehezebb anyagok a Naprendzser közepe körül maradtak, létrehozva a szilárd bolygókat és aszteroidákat. A Naptól távolabb csak jég és por maradt. 
   Ebből a jégből és porból alakult ki az Uránusz és a Neptunusz, a maradék pedig kisebb csomókba gyűlt össze. A Plútó érdekes keverék. A pályaszöge eltér a többi bolygóétól, és maga a bolygó kisebb, mint a Naprendszerben található holdak egy része. Egyes csillagászok szerint a Plútó nem is igazi bolygó, hanem csak a Kuiper-öv legnagyobb ismert tagja.

A Plútó
Ugyanúgy, ahogy a Neptunuszt is az Uránuszt mozgására gyakorolt hatása miatt találták meg, a Plútót is azért fedezték fel, mert a Neptunusz pályája eltért a csillagászok által kiszámítottól. A rejtélyes bolygóra Clyde Tombaugh bukkant rá, aki több millió csillag fényképét vizsgálta át, míg csak 1930-ban fel nem figyelt egyre, ami inkább bolygó, mint csillag módjára mozgott. Ez volt a Plútó.
   A Plútónak egy holdja van, a Charon, ami 6 nap és 9 óra alatt kerüli meg a bolygót. Ez az idő megegyezik a Plútó forgási idejével, így a Charon mindig a Plútó ugyanazon pontja fölött tartózkodik.
   A Plútó 248 éves keringési ideje során 20 évre közelebb került a Naphoz, mint a Neptunusz. A bolygó a legközelebbi naptávolságától (körülbelül 5 milliárd kilométer) a legtávolabbiig (körülbelül 8 milliárd kilométer) megtett út során megváltozik. A legközelebbi ponton ritka, metánból álló légkör alakul ki rajta. Távolodás közben a gázok ráfagynak a felszínére. A Naptól való legnagyobb távolságot elérve a Plútó teljesen megfagy.

A Plútón túl
1992-ben újabb, a Nap körül keringő égitestet találtak, mintegy 6 milliárd kilométeres távolságban. 1992 QB1-nek nevezték el, és mintegy 300 kilométer átmérőjű. Ilyen apró égitesteket ma is nap mint nap fedeznek fel. A csillagászok transzneptun objektumoknak (TNO) hívják őket. (A "transz" előtag azt jelenti, hogy "valaminek a másik oldalán".) Lehetséges, hogy ezek az égitestek a Naprendszer peremén lévő anyagöv részei.
   A parányi, jeges objektumok felfedezése alátámasztotta Gerard Kuiper csillagász azon elméletét, hogy sok üstökös a Plútón túlrúl indul útjára.
   Ezt a térséget ma a Kuiper-övnek nevezik. Az üstökös teste egyszerűen egy néhány kilométer átmérőjű jeges csomó - csak akkor lesz olyan, mint egy igazi üstökös, amikor a Nap közelébe ér. Tehát lehetséges, hogy a TNO-k, az üstökösök és a külső bolygók holdjai között nincs is túl sok különbség - mindössze a pályájuk eltérő.
   A Kuiper-övben több milliónyi fagyott anyagcsomó található, melyek közül egyik mérete sem éri el a bolygóét. Egyes vélemények szerint a Plútó és a Charon is a Kuiper-övhöz tartozik, ezért "szuper-üstökösöknek", vagy "jégtörpéknek" nevezik őket.

A PLÚTÓ ADATAI
_____________________________________
Távolság a Naptól
5914 milliárd kilométer
_____________________________________
Átmérő
2285kilométer (0,18 Föld)
_____________________________________
Tömeg
0,002 Föld
_____________________________________
Nap hossza (egy körbefordulás ideje)
6 földi nap 9 óra
_____________________________________
Év (a Nap megkerülésének ideje)
248 földi év
_____________________________________
Felszíni hőmérséklet
-182 °C
_____________________________________
Holdak
1 (Charon)
_____________________________________
Legnagyobb magnitúdó
-14
_____________________________________

Saját gépelés!
Forrás: Robin Scagell - Világűr (Szukits Könyvkiadó)