A légkör, melynek legalján élünk, belélegezhető levegővel lát el és megvéd minket az űrből érkező sugárzásoktól. Ugyanakkor látványos jelenségeket is okoz, melyek az űrből erednek - ilyenek például a színes sarki fények, vagy a meteorok tüzes csóvái.
   A Föld légköre legnagyobbrészt nitrogénből, egy számunkra ártalmatlan gázból áll. Körülbelül az egyötöde oxigén, mely belélegezve életben tart minket. Kis mennyiségben más gázok is találhatók a légkörben, például az általunk kilélegzett szén-dioxid.
   Minél magasabbra megyünk, annál ritkább a légkör - egyre kevesebb a levegő, egyre nehezebb lélegezni. Végül körülbelül 100 kilométer magasan olyan ritkává válik, hogy szinte már az űrben vagyunk. A légkört azonban még ebben a magasságban sem szabad figyelmen kívül hagyni. Még a Föld körül 200 kilométeres magasságban keringő űrhajók is lejjebb süllyedhetnek a légkörrel való súrlódás miatt, bár az csak lassan, hónapok, évek alatt következik be.

A sarki fény
Az Északi- és Déli-sark körül az éjszakai égboltot gyakran világítják meg sarki féynek. Olyanok, mintha óriási, színes, lassan mozgó függönyök lógnának le az égről.
   A sarki fényt a napszél okozza, mely főleg a Napból kiáradó protonokból és elektronokból áll. A protonokra és az elektronokra hatással van a mágnesesség. A mindenre ható gravitációval szemben a mágnesesség csak biztonyos dolgokra, például néhány fémre hat.
   A mágnest körülvevő területet, amire a mágnes vonzása kiterjed, mágneses mezőnek nevezzük. A Földnek is van mágneses mezeje, talán a mélyén lévő vas miatt. Ez a mező az Északi- és Déli-sarkok körül, a mágneses sarkoknak nevezett területeken a legerősebb.
  A napszél Föld közelében elhaladó részecskéit vonzzák a mágneses sarkok. A részecskék mintegy 2000 kilométeres sebességgel csapódnak be a légkör felső rétegeibe, s ettől felragyognak a ritka levegőt alkotó gázok. Ezek a részecskeáramlások hozzák létre a csodálatos sarki fényt.
   A napfáklyák néha nem egyzserűen napszelet, hanem naphurrikánt idéznek elő. Ilyenkor sokkal nagyobb területen lehet látni a sarki fényt. Az erős részecskeáramlás mágneses viharokat okoz a Földön, ami hatással van a rádióhullámokra és kommunikációs problémákat idéz elő.

A meteorok
A Föld légkörébe nagyobb részecskék is beleütköznek. Bolygónk a Naprendszer egy porosabb részében helyezkedik el, mindenféle anyagcsomók repkednek. A legtöbb anyagcsomó nagysága nem haladja meg az instant kávészemcséinek nagyságát, a sebességük pedig körülbelül 40 kilométer másodpercenként.
   Amikor egy szemcse ezzel a sebességgel belép a Föld légkörébe, akkor felmelegszik. Alig egy másodperc alatt olyan forróvá válik, hogy égni kezd, és mintegy 80 kilométeres magasságban tüzes csóvát húz az égen. Úgy néz ki, mintha egy csillag hullott volna le az égről, innen a népszerű hullócsillag név - bár a helyes megnevezés meteor.
   Egy sötétebb, nem megvilágított helyről figyelve az eget, általában minden órában meg lehet pillantani néhány meteort. A Föld időnként áthalad egy-egy ilyen részecskékből, üstökös-maradványokból álló áramlaton. Ilyenkor akár percenként is fel lehet fedezni egy meteort.

Saját gépelés!
Forrás: Robin Scagell - Világűr (Szukits Könyvkiadó)